Forog vele

Akár a halott síneken veszteglő rozsdás
szerelvények, áll a csikorgó lombok
alatt, tétován sétálgat fel-alá az évek s
évszakok ázott lombszőnyegén, kezet
nyújt egy arra járó idegennek, fel-felpillant
az égre, s még idejében húzódik egy
kapualjba a közelgő zivatar elől. Fél óra
elteltével még mindig ott áll, pedig szeretne
végre indulni tovább, de valami itt tartja,
valami mindig itt tartja: talán a reggeli szorongás
keserű íze a szájban, talán a hajnalban mellette
szuszogó lány simogatásnak tűnő halk lélegzetvételei,
esetleg a város megszokott, apró rezdülései,
melyeket olykor-olykor látni vél, mint az az öreg
cirkuszi jósnő a tenyér görbe vonalaiban a jövőt.
Áll a kapualjban, a csontjaiban érzi, de nem
tudná megmagyarázni a létezés boldog
céltalanságát, émelyeg, szédül; akár egy
száguldó autó kereke, forog vele a világ.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Hitel, 2002/12