stalker.

egy feladat volt, amit kaptam. már régen
elfelejtettem, ki adta és miért.
mentem, kutattam, fáztam és izzadtam,
hittem, kételkedtem - megérte ennyiért?

a néma, szürke tájban, szitáló csöndben
eddig jeleket követtem, most megálltam.
az út kezdetén, mi ide vezetett
ésszerű, színes és világos volt minden.

a társak, hűségesek, hűtlenek, akik
adtak is sokat, még többet vettek el,
mind elmaradtak, már sehol sincs senki,
hogy a végső szürkületben fogja kezem,

ne essek, zuhanjak fénybe vagy sötétbe.
se barát, se szerető, se ellenség, se
apám. ő járt már itt, álmomban mesélte,
nem mutathatta meg a túlsó partot, de

mosolyogni próbált. ám szürke szemében
- színjátszó, mint enyém -  jól láttam a semmit
szikrázni. ez figyelmeztetett : mégsincs
hová vinni a szerelmet, ha élet ér véget





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.