HÁMLÓ ARANYRÁMÁBAN

Kissé úgy élünk, mint azok a régi oláhok
romantikus filmeken, vásári festményeken.
Valószínűtlen zöld és kék ölel bennünket
vagy melodramatikus hófehér, bogárfekete.
Asszonyom a cigánylány, fantasztikus kendőben,
szoknyában, rózsára harap, cseresznye-fülbevalók
ékítik. Luca, delfinpurdé, porcelánhangon
visszhangzik, bukdácsol körülöttünk.
Zsebemben bicska, hamar berúgok,
csúnya szájjal esküdözöm, berzenkedem.
Hol agyonbecézzük, majd' megesszük egymást,
máskor üvöltözünk, majd' megesszük egymást,
klopfolt hússzeletek édes-savanyú szószban.
Házunk az ekhósszekér, vörösfenyők lovaink,
mókus a kockacukor, kuvik a démon.
Hámló aranyrámás napjaink csillagszeplős
éjjelek keresztezik. Félünk Istentől,
ördögtől, szorosan összebújunk, ha
vastagszik mögöttünk az erdő kontúrja.
Megrökönyödve bámuljuk tenyérredőinket,
jósszót nem ejtve. Egyre kevesebbet
kérdezősködnek rólunk, mi ugyan
hepiendet szeretnénk, de a végén
egész biztosan meghalunk.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Kortárs, 2000/6