A mellékszereplõ álma

Egy átlagos férfi egy színdarabban
(nevezzük X-nek, hogy legyen neve),
színpadra lép egy felvonásban,
és eljátssza azt, hogy van élete.
  Aprócska szerep, de X lel ebben
  drámai éllel megfestett jellemet,
  mert felvonás közben a függöny lelebben,
  és emlékszem jól, ez egy jelenet,
  amiben hazamegy, egy panellakásba,
  és otthon is eljátssza azt, hogy él:
  számlákat fizet, dolgozik naponta,
  töpreng a múlton meg jövőt remél,
  és elalszik közben, és álmodik róla,
  hogy foszlós kalácsot kap reggel ágyba,
  forró kakaóval, és a kakaóra
  tejszínhab kerül, ami várja,
  hogy hörpölgessék róla,
  amíg tart a reggeli újság,
  amiben a vezércikk az,
  hogy ez itt nem valóság,
    mert minden csak álom, és felébredsz egyszer,
    és minden megy tovább ugyanúgy,
    hogy holnap is álmodj egy új világot
    – egyértelműt és kétoldalút.

Szóval emlékszem rá, hogy ez a jelenet,
amiben előre tudja a sorsát,
a rendező szerint kulcspont, és nem lehet
kihagyni, mint ami mellékes, mert hát
  mellékszereplő ugyan, de éppen
  ezért fog végig játszani,
  és a mesteri színdarab még nem
  ettől lesz annyira drámai,
  hanem, hogy mindennap adják a darabot,
  és mindennap eljátssza X a sorsát,
  és mindennap tudja, hogy holnap az új napot
  ugyanúgy átéli, hogy te is éld át,
  hogy ez a játék még nem az élet,
  másfelől viszont meg pontosan az,
  és azonosulhatsz a jó szereppel,
  mert könnyebb úgy túlélni, ha tudod, hogy igaz,
  hogy lehet, hogy az is egy színdarab része,
  hogy valósnak látsz minden álmot,
  és hazamész utána egy panellakásba,
  hogy beleálmodd a valóságot.
    És elalvás előtt otthon az ágyban
    megfogadod, hogy többre viszed,
    és hiába gondolsz a színdarabra,
    – mert hazudsz magadnak, és elhiszed.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.