Egy tegnap léckeretben

A mi szobánkban olyan szép volt
a priccs, a barna dupla ágy,
s tólett-tükör összezsúfolt
körében elfért a világ.

A tükörképem maradéka
még ma is szembenéz velem,
s a fejsze ette hasadékfa
ropog a piros melegen.

Anyám rendjét a kéz akarta,
akadt is ünnep, alkalom,
s a fűzfa söprű tarka-barka
cirádát rótt az udvaron.

A kút vízével föllocsoltam,
öröm párállott szerteszét,
anyám fürdött a friss mosolyban,
s leszaladt kékjéből az ég.

A ház alját körülmeszelte,
egy aprót trillázott a pinty,
és tégla-combú, vályog verte
házunkból kastély lett megint.

És emlékszem, ahogy a házat
csiszolgatta, mint gyöngyszemet,
s amint a kétkezű alázat
a gádorunkba érkezett,

már tudtam, jön a csikótűzhely,
a vak kemence, deszkamenny,
majd egy szobánk, ki tőle tudta,
hogy fényleni kell idelenn.

Hogy miket rejtett pléhedénye?
Az istállóig vitt a nyom,
s a döngölt agyag sárga fénye
ma is ragyog a talpamon.

A tegnap így jön velem szembe,
s míg ölbe veszem dolgaim,
hogy ne szóródjon széjjel egy se,
keretet gyalul rá a rím.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-04-02 08:59:34
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-02 08:59:34