Lesz idő, mikor nem engednek be ebbe a városba

Vonalas füzet (2006 körül)

Lesz idő, mikor már be sem engednek ebbe
a városba, érzem. A lakótelep
piros házát nézem. Az ablakok közül a második
a miénk, pont középen. Nem használják az erkélyt,
talán ehhez túl kicsi a város, mi sem használtuk.
(Tér nincs, csak egy betonból öntött parkoló
a négyemeletes házak közt.) Esőben ázó alak,
fekete kabátban cigarettázik a sarkon. Én vagyok.
Talán őt nézném most, ha még ott laknánk,
és gyerek lennék, és kinéznék az ablakon.
Addig nézném a sötétséget, amíg világosság
nem gyullad benne. Takarékos izzó a piros
függöny mögött. Kik laknak ott most?
A hátam mögött a kereszteződésben
a papírbolt lerombolt épülete. Hűlt helye.
Ott vettünk iskolakezdéskor füzetcsomagot.
Most a sitt bokáig ér. Mellette pékség, voltam ott
kenyéréért. Ma már italkimérés. A vaskapuján
krétával italárak. Így jobban látszódnak
a kisvárosi fényes csillagok. Így jobban látszódik
Isten. Vagy ezt már csak én teszem hozzá, és
rosszul emlékszem?





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-04-17 01:14:38
Utolsó módosítás ideje: 2016-04-17 01:14:38