Szeplők

1.



Kisírt szemeid vörös égitestek,

könnyeid forró, sós meteorok.

Egyformák vagyunk, ártatlan fegyencek,

egyformák, mint a kényszerzubbonyok.



2.



Anyajegyek, szeplők.

Újra anyajegyek.

Újra szeplők.

Csak egy lassú, megbocsáthatatlan ölelésre vágyom,

gőzölgő, puha vállgödrök kisírható

karácsonyára,

istenek előtti csendre.



3.



Itt még ártatlan a beton,

ártatlanok a kövek, a rések.

Én nem állhatok a kiáltozók közé.

Egyre jobban vágyom vissza a földhöz,

ott a madarak ítélőszéke

olvashatná fejemre maradék csillagaimat.



4.



Talán a gyilkosok. Talán ők se.

Lélegzet torkolattüze a szádon.

Egyedül vagyunk, mintha senki se.

... mintha már senki se tartana számon.



5.



Mintha

álmodtunk volna már hasonlót.

Mintha most is álmodnánk.

Hosszan nézzük egymást.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Bárka, 2013
Feltöltés ideje: 2016-09-20 10:39:02
Utolsó módosítás ideje: 2016-09-20 10:39:02