Kerti zene és pásztordal (Arany titkos füzetéből)
Táncolni nem tudok, be’ kár,
zenéhez aligha értek,
kertemben metszem a rózsát,
illatát, hangját tenéked.
Évszakok seregest jöttek,
megnyíltam minden virággal,
tekintetedet kerestem
örökös sziromhullásban.
És íme fehér a kert már,
a báli szezonnak vége,
egykoron kipirult szívem
végülis kormosra égett.
Tamburám makacsul tartom,
topogok, nézek az égre,
nyílik a nap, jön az alkony,
békémet meglelem végre.
*
Fülemile, bús gerlice
mind szerelemre született.
Én se születhettem másra,
szívem feltámadására.
Ameddig a szemem ellát,
szerelemtől hangos a táj;
lenn a béka, fenn a gólya,
más annak itt, ott a módja.
És a szúnyog, bögöly bőven
emberre meg marhabőrre,
forró vértől részegülten
szerelmesen összegyűlnek.
Milyen más, ahogy én érzek,
téged akarlak egészen,
leterítem a subámat,
rajta szívem, ide várlak.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2017-10-22 19:40:17
Utolsó módosítás ideje: 2017-10-22 19:40:17
