BOLOND LÁNY szürrealista kispróza

Ez a lány, bár sokat olvasott, nem tökéletes…
Tortákat gyaláz meg, az esőpászmákba is beleköt, a szennyben fuldokló
sugárutak pökhendien visszaköpik kacskaringó járását.
Tűzzel telt arcom az arcához szorítom; bölényvadászokat
lát lecsurogni a lefolyón.
A szívébe markolok; meggyanúsítja a dinnyecsőszt, hogy necces gyurmákkal hál.
Mégis, hogyan segíthetnék neki összpontosítani?
Leforrázom, megbúbolom, kikötözöm, ösztönösen megragadok
egy hurkapálcát és a szájába dugom: lottószelvények
látják el a baját.
Szívesen megmenteném önmagától, mivel tükörbe nézni is fél.
Hátha azon kapja magát, hogy félig elkopott…
Nyaktól felfelé valóban egészségtelen. A fejében sosem fordulna meg, hogy ő egy felszínes, zavart és undok lény.
És sértésnek is venné, ha ezzel szembesíteném.
- A zátonyok mérföldkövek! - próbálom megemésztetni vele ezt a tényt, de tüntetően elfordul és ököllel nagyot üt kócbabája legérzékenyebb testrészére.
S ó, milyen ostoba! Amikor a pontyhalászat betiltásáról faggatom, ő elárulja
emberének a fellázított drótsövények titkát. Mert bármilyen eszelős, férje,
az van neki.
Mit kezdjek vele, Istenem, mit, hogy újfent visszanyerje az öntudatát?
Miért hátrál meg a nagy rézüsttől, melyben tipródni látszik az akarat?
A szárvédő kapcsokon nincs mit csodálkozni; pártütése megakadályozza majd abban,
hogy valamicskét is nyerjen kápolnái cseréjén…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-07-16 07:55:07
Utolsó módosítás ideje: 2018-07-16 07:55:07