Már túl volt egy nagy szerelmen, (a nagylóci lány majdnem belehalt, de idegösszeroppanással megúszta), s bognárság inasévein is. Szécsényben az ottani ismert mesternél tanulta meg a szakma csínját - bínját. Aztán, mint segéd, Mezőkovácsházára került. Koszt, kvartéj, na meg némi pénzecske volt a fizetség. Szabadidőben olcsó gyöngyösi borral kereskedett. A vasúton érkezett nedűt a környékbeli kocsmárosok vették és adták, s ebből is, ha nem cseppent, csurrant egy kis pénz… csak a mester felesége ne lett volna annyival fiatalabb az uránál, s
ne lett volna oly szemrevaló… - így, aztán ha kelletlen is, mennie kellett.
Az angyalföldi zsibajon nem csak a portékák cseréje történt. Egy palóc fiatalember, aki bognárból lett vasöntő (ez nem fából vaskarika) és a tanyasi lány, aki már igen eladó és kifejlett volt, meglátta és megszerette egymást! Mint tudjuk: szerelem gátja kőfal nem lehet, így a köztük lévő 80 kilométer sem mutatkozott annak.
Az öreg Jáger összevont szemöldökkel vizslatta a jövevényt. A csillogó melegbarna szemek is fürkészték nagyapám kackiásra pedert bajuszát, a jóindulat apró jeleit kutatva, de hiába.
– Osztán mibű akarod eltartani a mi Marikánkat? He!? A megsemmisítőnek szánt kérdésre, érkezett a válasz. Nagyanyám azzal rekesztette be a további akadékoskodást, hogy fiatalok, előttük az élet! Albérlet lett a vége. Apám Szolnokon helyezkedett el az építőipari vállalatnál, mint asztalos karbantartó. Az esküvő után megkapta a jogot, hogy Anyám mellet hálhasson,
valamint a Jáger-család további hét tagjával a tanya két helységében. Amikor az első fizetést megkapta, nagyapám a vacsora végeztével az asztalra csapott, s tudtára hozta az ifjú párnak, hogy amíg az ő kenyerét eszik, a keresetet ide kell letenni, míg ha a kutya kutyát eszik, akkor is! Anyámnak nagy terhe volt, már a nyár közepén látszott. A Széchenyi utcai kis viskóban (Az albérlet: egy szoba, konyha, gang), aztán eljött a nap, s a reggel, amikor megkezdődtek a fájások. Apám értesítette a bábaasszonyt, aki jött is hamarosan. Minden készen állt a jövetelem fogadására. Amikor beesteledett, és még mindig csak a nagy kínok és a keserves szenvedés volt, s én még mindig a túlparton. A bábaasszony idejét látta annak, hogy most már szólni kell a Fekete doktor Úrnak. Anyám alélni látszott, s én meg bent rekedtnek. Éjfél körül apámhoz fordult, (fogóval a kezében) a derék körzeti orvos, s vázolta a helyzetet. Félő, hogy mindketten belepusztulnak ebbe a születésbe. Azt javasolja, haladéktalanul ki kell húzni a gyereket. Így még az anya megmenthető, aki majd szülhet még másikat. A gyereknek ötven százalék esélyevan a túlélésre.
Hajnali kettő lehetett, amikor hat és félkilósán, hatalmas núdlifejjel, még is csak megláttama holdvilágot. - Ki gondolta volna!? Anyám négyéves koromig szoptatott. Sokszor nézett rám úgy, mint valami kincsre.
