– Nevetséges, milyen rosszul csinálja.  Annyira feszülten lesi az úszót, akárha az élete múlna rajta. Észre nem venné, hogy ez reménytelen.

– Ennél az is jobb volna, ha beszélne, de csak meredten figyel, mint egy versenybíró. Feszélyez. Mindig is utáltam, ha vizsgahelyzetekbe kényszerítenek.

– Ott, ahol áll, soha nem fog ki semmit. Ennyire szélvédett helyen túl tiszta az áramlás, ide csak lúzerek járnak. Bosszantó ez a semmit sem váró türelem.

– Lecövekelt mögöttem, mintha ugrásra készen várná, mikor kapok ki valamit. Már régen tovább kellett volna állnom, de kivárom, hogy elegye innen a fene.

– A türelmem fogytán, csakhogy kíváncsi vagyok, meddig bírja. Látni szeretném az arcát, amikor rájön, hogy feleslegesen töltötte itt az idejét. Csupán engem fogott ki.

– Hopp, ez most ráharapott! Húúú, hogy viszi a damilt! A francba! elkelne a segítség... – Hé, ember! nem ugrana ide?! Még sose akasztottam meg ekkora példányt.

– Nézd már, szemet talált a vak tyúk! Na, gyerünk! Örülhetsz, sikerült! Ha nem vagyok itt, most szinkronúsznál a fenéken! — remélem, a látványos ajakbiggyesztés kellőképpen kiakasztotta.

– Ne rontsd el a kedvem — vigyorgok rá felhőtlen boldogsággal, és döbbent tekintetétől kísérve visszacsúsztatom a vízbe életem legnagyobb fogását.