én.






vagyok furunkulus a tejszínhab
tetején,
én, én, a zakkant kerék,
zár, mely nem kattan be,
(oldalvást sínek dörzsölődnek a dómokhoz és krumpli héjak szanaszét,)
ó, hold,
ó, kémcsövekkel feleselő, virradatromboló extázis,
csukd be a könyved, a kőbányák kikezdik,
én, én, én kutakat fullasztok,
mezt cserélek;
híg a mozsártörő, paraszti felkelésre buzdít
a vám,
olybá a szám, olybá a szám,
vagyok megvívott ütközet, sallang, s hírhedett közlöny, én, én, én, én, én, én,
(rosszul aposztrofálnak a sarkantyúk, a lexikonok kivérzett szamarai,
a máktej, a számkivetett dugattyú,)
én, a dömper hasító éje,
az elkobzott talentum,
olybá a szám, olybá a szám,
a sortból kilógó, sort kettéválasztó tribün, én, én, én,
priccseket lefricskázó fegyőr,
(ki sárkányos krikett a szorítóban,)
én, esztelen sivatag bejárhatatlan-nyugtalan taglója, kit nem rémítenek se keselyűk, se tevék,
sugarakat átlózó pattantyús, semmi hús avagy a hús dioptriás
szemüvege, (üveg, mely kettéoszlik maga is,
ha táncba fog az eszköztár,) oázistükör és mindenféle tükör oltványa,
mik baljós vetületben festik meg az alkonyt,
(a szőlőm szomjazza a papír buckáit, s vasreszelékben
dúskál a délibáb,)
a közönség úgy kell, mint a bárdok éneke, mikor is szenzációhajhászók
vadásznak a semmittevésre,
de én kilépek elébük,
mihez is kezdhetnék csatakosan forgó miazmák nélkül, (tó kékül, a tó éles kampóorra
megszagolja a nárciszt és fintorog, mint a filmekben a lepény,)
én, én, én habarodok bele megint a szerelembe,
én, én vagyok Saul, ki vakon is letérdel
a katedrális előtt,
én, a moszattenger búgócsigája, én, falakat vakoló bak,
combízület, mely csókra vár,
articsóka, mi kiönti a vödröt,
(semmit sem meghatározó helyhatározó,)
hej, hej, a katéter hasító éje felesel a kanyargó labirintussal, oszlop, mely dőltében kipréseli a kamerát,
(nem fogtunk még soha ekkora márnát,
akár a bentlakásos tanulók tűzszerszáma, oly óriási,)
én, piszkozatok elérhetősége, ki a lombtól, mely úgy terül el a fán,
mint egy agancsos látvány-orientáció,
unatkozik,
(valaki szigonnyal lő és feléli a leszakadt kilométerköveket,
majd szétzúzza a zúzát, melynek közepében véset a korona,)
én, koronás mitugrász,
cukrász, aki a püspököktől távol hajmeresztőt ondolál,
majd cseresznyehéjat majszol, s kedvtelésébe beleunván kútba ugrik,
hogy megkeresse az elrejtett gyöngyszemeket,
(erdőn túli képzetekkel babrál a megcsapolt,)
a szemek virrasztanak, a pupillák kitágulnak, napfény járja körbe
a horizontot, s én, a kegyvesztett latyak, a lihegő vékony gulyás, ki kipuhatolja a gólözönt,
bizony ellátom
a jegykonkretizálók baját!







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2026-03-05 12:48:16
Utolsó módosítás ideje: 2026-03-05 20:18:23