Együtt táncolunk, te kicsit jobban

Nem félek semmitől csak magamtól,
mondtad, én persze mindentől
félek még magamtól is, válaszoltam.
Jó, legalább megértjük egymást.
Tündérek üldögélnek a hamutartóban,
tenyerükbe támasztják vízcsöppnyi
arcukat, térdig szürke kicsi lábuk.
Egykedvűen söpri őket szemétbe
a pincér, sikoltásuk nem hallatszik,
ezüst galambod csonkított szárnnyal
felrepül.

*

Meglőtték ezüst galambod szárnyát,
meg-megbicsaklik karcsu röpte,
fel-le köröz vörös szemmel, mint valami
őrült. Mit tudod te, milyen hosszúak az
éjszakák, és meddig nyúlnak éles karmaik.
A napba öltözöm, és a nap színébe,
mohón keresem a válaszokat
csillogó szavak után kutatok
az égen, így botlom meg
szüntelenül ebben a szürke
uszályban. De ha nincs levegőm,
mit tegyek? Merre kiáltsak
szomjomban? Kire fordítsam
végképp megvakult szemeim?







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.